A Várkastélyról
Írásos emlékekben először 1433-ban említik Báthori nemesi telkeit, mégpedig a Krisztus teste nevű kápolna közelében, vagyis pontosan azon a környéken, ahol később az ásatások feltárták az 1500 körül újjáépített várkastély maradványait. A két épület elhelyezkedése eleget tesz annak a korabeli nézetnek, miszerint a templom közelében kell lennie az udvarháznak. István vajda ezt bővíttette ki (esetleg jelentősebb mértékben átépíttette) a XV. század végén. Először 1549-ben tesznek említést a várkastélyról, mely ekkor még jelentős szereppel bírt, de a XVIII. századra már erősen romos állapotba került. Még ekkor is volt azonban használható része, amiből magtárt hoztak létre. Az ásatásokat tovább folytatták és ettől délre, a gimnázium udvarában dongaboltozatos, nagy helyiségekkel rendelkező téglaépület falaira bukkantak. Itt találták meg a kisebb részben gótikus, nagyobb részben reneszánsz ajtó- és ablakkeret-töredékeket, a bábos korlát- és a mázas kályhacsempe-maradványokat. Habár a többemeletes magtárépületet átalakították a XVIII. században, az mégis sokkal régebbinek hat. Bizonyítja ezt a dongaboltozatos, hevederekkel megerősített pincéje, de ezt támasztják alá az emeleten található méteres vastagságú falak is. Az épület jelentőségét mutatja, hogy a minorita templommal azonos méretű, illetve az, hogy minőségi nagy téglákból készült, amelyeket kőkeményre szilárdult, meszes habarcsokba raktak. Nagy valószínűséggel állítható, hogy a pince és a felmenő falak is a várkastély épen maradt részéből származnak, aminek építését egyébként a XV-XVI. század fordulóján már reneszánsz stílusban fejezték be. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal 1985-ben műemlékké nyilvánította az épületet, így a rendkívül rossz műszaki állapotban lévő északi palota az ország egyik legjelentősebb késő-gótikus emléke lett. A Báthori Várkastélyt 2006-ban újjáépítették – ennek köszönhetően ma már látogatható –, hiszen ez a korabeli kastély egyetlen olyan részlete, ami felmenő falaiban középkori maradványokat őriz.
A Báthori család története
A középkori Magyarország históriájában kiemelkedő szerepet betöltő Báthori család eredete az 1043 – 46 között az országba telepedett népes Gut – Keled nemzetséghez nyúlik vissza. A majadi főágból származó Bereck, a család megalapítója, 1279-ben IV. László királytól adományként kapja Bátor birtokát. Ettől kezdve Nyírbátor és a Báthori család története szorosan összekapcsolódódott: ahogy nőtt a Báthori család politikai, gazdasági hatalma, úgy lett egyre jelentősebb mezőváros Nyírbátor is.
A Báthori család történetének megismeréséhez elengedhetetlen a család címertörténete, amelyhez szorosan kapcsolódik a sárkányok legendája. Az Ecsedi-láp sárkányáról szóló monda voltaképpen a Báthori család eredetmondája is: a legenda szerint a nyírség és a szatmári síkság közelében lévő ecsedi-láp mocsarában egy sárkány tanyázott. Azt beszélték, a víz olyan mély volt, hogy bár több száz ölnyi kötelet eresztettek bele, nem érték el az alját. Élt akkoriban egy Vid nevű vitéz, aki elhatározta, hogy megöli az ecsedi-láp sárkányát. Vid lement a mélybe és meg is ölte a szörnyeteget buzogányával. Hogy a hős vitéz bizonyságát vigye tettének, kitörte a sárkány három fogát. A király megjutalmazta a tűzokádót legyőző Videt, ennek jutalmául nyerte el azt a birtokot, amelyet ma már Nyírbátorként ismerünk. Ebből a három sárkányfogból alakult ki a Báthori-féle sárkányos címer.
A történelmi Báthori család a XIV. századtól kezdett kiemelkedni, és két fő ágra – ecsedi és somlyai – bomlott. Az ecsedi ág birtokai a Felvidéken és a Partiumban helyezkedtek el, míg a somlyai ágé Erdélyben. A somlyai ágról származtak Erdély fejedelmei (Báthori Istvántól Zsigmondon át egészen Gáborig). Az ág utolsó férfitagja Báthori András volt, akinek lánya II. Rákóczi György felesége lett, így az unokája, II. Rákóczi Ferenc is rendelkezett Báthori felmenőkkel. A somlyai ágon Báthori István fejedelem volt a leghíresebb, akit 1576-ban lengyel királlyá koronáztak.
1604 elején megözvegyült, két lánya és fia nevelése, továbbá az ország egyik leghatalmasabb birtokrendszerének igazgatása maradt rá.
Erzsébetet 1610. december 29-én tartóztatta le személyesen Thurzó György nádor. Eljárást indítottak ellene, mely során a cselédek kínvallatás hatására beismerő vallomást tettek ellene.
Erzsébetet per és ítélet nélkül a csejtei várban befalazva tartották halála napjáig, egészen 1614. augusztus 21-ig.
Az ecsedi és a somlyai ág utolsó férfitagja, Báthori Gábor 1613-ban hunyt el, vele együtt pedig kihalt a nemesi Báthori család.